3 songs

Egy kis zeneajánlat: rég nem hallgattam őket, de most előkerültek a gépem agyacskájának egy kis zugából. A Keane együttes három száma, mindegyiknek igencsak sajátos hangulata és tartalma van! :)

Try Again

Bedshaped

A Bad Dream

Novella-mozaikok/2

LENCSE

Harapós szél kapott Fontanne hajába, a vad, sietős esőcseppek néhány perc alatt eláztatták a ruháját, ahogy kilépett a füstöt eregető gyár melletti épület súlyos kapuján. Egyetlen napja költözött a forró, fortyogó pokol mellé a tömött épület egy néhány filléres lakásába, de máris elkívánkozott.

Kapkodó léptekkel a tér felé indult, hogy bemeneküljön a villamosmegálló oltalmába, szorosan átkarolta magát, hogy a szél ne kapjon a blúzába, úgy iparkodott keresztül a zebrákon. Bár a hűvös levegő makacsul belopózott a ruhája alá, az ég felé nyíló szabadság kárpótolta az idei tavasz minden mocskáért és gorombaságáért. Mintha csak a gyár füstje és kéményei a levegőjétől és a látásától fosztották volna meg, megtorpant a tér gödrös aszfaltján, és tágra nyitott szemmel pillantott föl az égre, még többet áhítva nézett bele a felé záporozó eső szédítő forgatagába.

Hideg víz támadt kiszolgáltatott arcára és nyakára, egy pillanattal később, mint éles üvegszilánk, megfékezhetetlen csepp hullott a szemébe; Fontanne hirtelen kapta le a fejét, és ösztönből csukta le a szemhéját, hogy megvédje a fájdalomtól.

Mikor ismét kilesett a tér zajába, a rakoncátlan üvegcsepp áttetsző, csillogó függönyt vont a tekintete elé, feltárva a világnak azt a részét, ami hosszú-hosszú ideje bánatában elrejtőzött az emberek nem kíváncsi tekintete elől.

Türelmetlen tekintettel pillantott hátra a válla fölött: a pöfékelő gyár helyén tágas, sűrű, földöntúlian zöld fűvel takart park állt, a kémények toronymagas, árnyas fákká nőttek, és a festékes ruhás, utasításokat ordító karbantartók helyett daloló madarak szaladtak a pázsiton. A tér otthonos macskakövét nem mosta koszos, csúszós eső, illatos játékbuborékok potyogtak az égből, és meleg fuvallat lobogtatta meg a ruháját. A mormogó autók füstje helyett sietős pitypang-szirmok akadtak a hajába, béke-illat töltötte el az érzékeit, a berregést elmosta a kőkút mellett táborozó férfi harmonikazenéje. Az otthontalanok tehetetlen, kiéhezett tömbjét elkergette az adakozni vágyók vidám beszélgetése, míg a sorukra vártak a muzsikus kalapja előtt. A tolószékes, fél lábára sánta aszott öregember dünnyögését felváltotta a kedvese eljegyzésének szerét ejtő boldog férfi - a tér szélének egyik padján állva tartott - szónoklata szándékai őszinteségéről a kiszemelt lánynak.

Telhetetlenül szerelmes szövetség köttetett a csatornába fülsértő csörrenéssel pattogó elhajított gyűrű végzetes sorsa helyett. A pár kézen fogva sétált el a közeli nyitott kávézó felé, amely a korábbi bevásárlóközpont egyetlen vonását sem őrizte, elűzve a gyerek kezét rángató veszekedő férj és feleség hangzavarát.

*

A frissen vakolt templom kongása megütötte a gátlástalan rabló szívét, bankból zsákmányolt szerzeményét tiszta lélekkel osztotta szét a tér aszfaltján kuporgó ágrólszakadtak között, majd gyónni sietett a hűvös épület menedékébe. Az erőszakosan dübörgő, száguldó autó töredékpillantás alatt csapta el a könnyed léptekkel sétáló bűnöst a zebrán, a pláza elé csődítve a darabjaira hullott családok magányos, tömegbe menekülő tagjait. A daloló harmonikaszót megtörte az apja után sírdogáló kisgyerek szipogása az anyja karjában, a park madarai rémülten foszlottak semmivé a füst közepette. A zöld tengerben tündöklő toronyfák lángra lobbantak, szénné égtek a gyár kéményeinek mérgező tüzében.

Fontanne ijedten rezzent fel a másodpercnyi látomásból a közlekedés ostoba, erőszakos dudáinak hangjára és a körülötte tolakodó emberek áradatának vádló panaszaira. Rémülten pislogott, ahogy csöpögő haját az arcába vágta a viharos levegő, és a felszabadító üvegfátyol szétfoszlott, mintha sosem lett volna, helyt adva a gyár, az emberek és a világ észrevétlen, mulandó elsuhanásának.

-- a Fontanne név jelentése 'tavasz' --

Novella-mozaikok/1

SZÍNKAVALKÁD

Poros, kövér galamb száll fel sietősen csapkodva a vakító kékségbe, amint megérzi kopott cipőm közelségét. Otromba, szürke madár, szürke tollakkal, szürke szívvel, szürke lélekkel, szürke szemekkel. Nem láttam, de biztos olyan. A galambok szeme színe nem érdekel, ám az eleséget kínálgató árus kék tekintete annál inkább megérte azt a pár forintot, amit egy zacskó magért hagytam ott nála. Ez időtlen ideje volt, az egyik első kékszeműm; jól emlékszem, a NAP után semmi más nem ébresztett fel a semmi-létből, mint a tekintetek.

A NAP napfényesen, mesélgető madárcsicsergéssel kezdődött, ahogy mindegyik nyáron. Iolani és én megszállott imádattal a vízen mulattuk az időt, mindaddig, amíg a Nap hirtelen el nem lopta tőlünk a fényt, és a felhők nem kezdtek jeges könnyeket szitálni ránk. A napból a NAP változott, mikor a morajló hullámszőnyeg magába rántotta a törékeny halászcsónakot, és utoljára láttam Iolani rám mosolygó tekintetét. Talán tudta, mi következik, és boldogan merült a habokba, a vízbe, ahogy mindig kívánta; nem tudom, akart-e egyáltalán menekülni. Neki lett volna oka rá; nekem semmi nem érte meg az életet, de kimentettek ellenkezésem ellenére is.

Mikor egy nappal később meg kellett erősítenem, hogy valóban ő a lány, aki tegnap déltájt eltűnt a habokban, láttam őt még egyszer, azonban a csukott tekintet olyan, mintha sosem lett volna a világon.

A NAP után minden egyes nyári napon gyilkos váddal ébredtem: megöltem a barátnőmet azzal, hogy túl mélyre hajszoltam azt az otromba, szürke csónakot. Otromba és szürke, akárcsak az ereszekről sandán kurrogó galambok.

Aztán egy reggel a kétségbeesés fullasztó ereje riasztott fel, és mezítláb átszaladtam a szomszédba megkérdezni a mamáját, hogy milyen volt a szeme színe. - Nem tudom, kincsem - válaszolta könnybe lábadó szemmel a napokban emberöltőket öregedő nő, és tehetetlenül megsimogatatta a fejemet. Nem igazán értették, hogy miért megyek át minden egyes nap újra meg újra, és teszem fel a kérdésemet, mint a beakadt rádiószalag. Mikor a papája megelégelte a műsoromat, elhessegetett, mondván, bizonyosan barna volt, akárcsak az övé.

Azóta gyűjtöm a szemeket, mindenkiét, akivel akárcsak egy szó erejéig is szembenézek; hogyha csak egyet is elhagynék, megfulladnék a bűntudatban. Néha elgondolkodok azon, hogy vajon valóban lelkiismeretfurdalás-e, amiért művészetté fejlesztettem a gyűjteményemet. Az élénk vagy pasztell, szivárványszín tekintetek a szobám falán megvédenek mindenfajta kísértéstől, és oltalmazó páncélba borítanak. A festésben kiélem önmagam maradék ifjúságát, és minden egyes szempárral újabb napot festek magam elé, amin biztonságban vagyok.

A szempárok a legizgalmasabb dolgok a világon, az elméletem szerint nincsen két egyforma tekintet, nekem mégis meg kell találnom Iolani szemeinek színét, másképp céltalanná válok. A szüleim már réges-régen rájöttek, hogy a NAPon másik lányuk lépett be a házba délután, mint aki hajnalban elment hazulról. A rengeteg sírásnak és rengeteg szeretetnek is csak a látszólag rendben folyó mindennapok lettek az eredményei. A változatosságot csak a szempárok jelentik, minden nap újabb csemege, csak nyitott szemmel kell járnom. Iolani halála felnyitotta a szememet: az ő elveszített tekintetéért cserébe annyi tükröt pillanthattam meg több száz ember lelkébe, amiért nem túl nagy egy ekkora áldozat.

Ahogy végigsietek az utcán, megállít egy kisfiú, hogy elejtettem az egyik táskámon fityegő kulcsomat. Miért kéne ahhoz, hogy haza tudjak menni? Nem sietek sehova, temérdek időm van várni a járdaszegélyen is. A szempárok nem futnak el, mindig megtalálnak újra és újra. A kisfiú tekintete sötét barna, mustáros árnyalattal. Néhány perc múlva a jól ismert portás-szempár fogad az iskola kapujában: emlékeim szerint sápadt zöld, most azonban mintha a szokatlan fényben egészen sárgás lenne. Az osztályomban rám váró tizenhét szempár mind egyöntetűen feketés, ahogy végignézek rajtuk; a kinti napfény elvakított, jól ismerem mindegyikük tekintetét, és egyáltalán nem olyanok, mint az éjszaka. Azonban a nap végére sem változik a sötétségük, riasztó gombszemekként merednek rám. A fekete szemeket nem szeretem, ez az egyetlen fajta, amiből egy sincs a szobám falán. A villogó pillantások kereszttüzéből megkönnyebbülten menekülök a kinti, késődélutáni langyos világosba. Mikor bevásárlás után a számomra eddig ismeretlen kasszás kezébe nyomom a pénzt a sarki boltban, újabb szempárral ismerkedek meg: világoskék, alig látható sötétszürke pöttyökkel. Mosolyogva fordulok hozzá ismét nejlonszatyorért, azonban az arcában ülő fekete szemek alattomosan villannak rám. Gondolkodás nélkül felnyalábolom a kifizetett tejet és narancsot, csukott szemmel menekülök ki a szabadba. Mikor felpattannak a szemeim, ismeretlen emberek ütköznek a testemnek, fekete szemeik erőnek erejével taszítanak hátra, és futva indulok az ellenkező irányba.

Hálás vagyok a kisfiúnak, amiért felvette a kulcsomat, senki nincs otthon, hogy beengedjen a tekintetek tömkelege elől. Mikor megkönnyebbültem belököm magam mögött az ajtót, és kilesek a mattüvegen, az utca néptelen. Úgy látszik, ide már nem mertek utánam jönni.

Mégis szaporán dobog a szívem, és szédítő köd gomolyog az érzékeim mélyén; a lépcsőkorlátra támaszkodva felbotorkálok az emeletre, és a szemeim nyugtatására kiéhezve nyitok be a szobámba. Jól ismert pillantások fogadnak: csak Iolanié nincs köztük, de az ezernyi más szín kárpótol érte. Lassuló szívdobogással, földöntúli mosollyal huppanok le a padlószőnyegre, és a kezembe temetem az arcomat; most már nincs okom félni, minden rendben, megvédenek az oltalmazóim. Hálás tekintettel pillantok föl a négy, mesteri tökéllyel kipingált falra, azonban a mosoly elhal az ajkamról, és helyette halottakat felrázó sikoly hagyja el. Mindegyik fekete. Fekete örvénybe csöppentem, mindenhol gyászoló szempárok vesznek körbe, elnyelik a pillantásomat. A padlóra vetem magam, és zokogva borítom a fejemre karjaimat.

Lassan, csöndesen sírdogálva megválaszolom a saját kérdésemet: nem a bűntudat okozta a szempárjaim iránti megszállottságot, hanem az őrület… Néhány nappal később gyerekkori orvosomtól tudom meg, hogy színvak vagyok, valószínűleg akkora stressz ért, hogy az agyam nem képes értelmezni a színeket. Saját magam is összeesküdött ellenem, hogy megleljem Iolani szempárjának a színét, de nem adhatom fel, eltántoríthatatlannak kell lennem, az őrület még mindig az enyém, és hogyha akar, pusztító lángokat tud fellobbantani…

-- a Iolani név Mennyországot jelent --

Filmajánló - 002

Régóta eszemben van néhány kimagasló film, amit szerintem mindenképpen érdemes megnézni, hát most végre rászántam magam, hogy összeszedjem őket! :) Nem kifejezetten művészfilmek, de közel járnak hozzá. Tehát íme, a Top 3-as lista:

I. A FAUN LABIRINTUSA
II. ZUHANÁS
III. A FORRÁS

I. A Faun labirintusa (El Laberinto del Fauno)

A film az 1944-es spanyol pogárháboú után játszódik, és bár a főszereplő kislány, Ofelia a továbbra is folyó gerillharacok elől menekül a fantázia világába (ez felidézi az akkor virágzó Avantgárd-mozgalmakat) , szó sincs történelmi filmről. A világhírű spanyol rendező Guillermo Del Toro elrejtett utalások és mesés elemek tömkelegével ábrázolja Ofelia szenvedését és menekülését, miközben a főszereplő ugyanúgy meghívja saját háborúját a korabeli Spanyolországban, és az általa elképzelt "szebb" álomvilágban.

Ezenkívül ajánlom figyelmetekbe a film zenéjét, ami egyszerűen zseniális!

Hivatalos webodal
Előzetes (alias kedvcsináló)

II. Zuhanás (The Fall)

Főszereplőnk, egy mutatványa közben megsérült kaszkadőr furcsa ismeretséget köt Alexandriával a '20-as évek Amerikájában: a kislányt és a férfit ugyanabban a kórházban ápolják, és váratlan találkozásuk után egymás minden napi társasága lesznek. És ekkor kezdődik a mese: a kaszkadőr csodás történettel szórakoztatja a kislányt banditákról, palotákról, vándorokról és csatákról. Azonban meséiért cserébe titkon morfiumhoz akar jutni a kórház gyógyszerei közül, az alku másik felét a kislánynak kell teljesítenie. És miközben a gyógyszer hatása egyre inkább rányomja bélyegét a kaszkadőr életére és gondolataira, ugyanúgy csúszik ki a kezei közül a mese fonala...

Weboldal
Előzetes

III. A forrás (The Fountain)

Különleges történet, melyben egy férfi 1000 éven kereszrül próbálja megmenteni haldokló szerelmét, és keresi az Élet Fáját. A film romantikus dráma, de sokkal több is ennél: a buddhizmus, a kereszténység és a maja vallás tanításainak ötvözete az, amely a főszereplők útját mutatja és kíséri, miközben a maguk módján mindketten az örök élet forrását igyekeznek meglelni. Lenyűgöző a film képi világa, és ezek segítségével a rendező utalások és szimbólumok útvesztőjébe kalauzolja a nézőt.

Hogyha teljes mértékben meg akarnánk érteni ezt a filmet, valószínűleg lehetetlen feladatra vállalkoznánk: mindig rejt magában valami újdonságot, és ahány néző, annyiféle magyarázat létezik a történetre!
Egyébiránt a filmet most kezdte sugározni az HBO.

Weboldal
Előzetes
Tehát, ezek voltak nálam az elgondolkodtató, megunhatatlan és művészi filmek 2006-2008 kategória nyertesei! :)