Víz
Fullasztó fehér közöny ölel:
tajtékzó a lomha hervadás,
őrjítő, csontzúzó a harsogás.
Ígérget a csönd, de sosem jön el.
Az örvény szavára moraj felel –
tébolyult álmokkal alszom el.
Képzelgés sugara hull rám, s tova:
vízcseppek, újabb eszmélet, de
ismét csalfa rémekről szól az ének.
Elámít a csillanó pászma-muzsika,
tenger-halált püföl az agg zongora –
újból kísért a zaj, a rémség-tombola.
Üvegpohárba ömlött az életem:
szilánkok tartják a szűk ketrecet,
hullám-dobbanások a perceket.
Mámort üt az óra – ott végre megpihen.
Egy pillanatnyi víz túlcsordul a peremen,
majd tovább örvénylek a mélybe szüntelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése